Portrévázlat
Löw Immánuelről
Így nevezte Blau
Lajos, a szentírástudomány
professzora Löw Immánuelt.
Bálint
Sándor vallotta róla,
hogy Löw Immánuel klasszikus
harmóniában tudta kifejezni a szegedi
lét
leglelkét: az embersorsnak föld
porából vétetett
realizmusát és transzcendens
kitekintését. Gondoskodnunk kell még
arról, folytatta a “legszögedibb
szögedi”,
hogy a modern Szeged egyik legnagyobb fiának
emlékezetét temploma előtt,
szeretett fái között szoborral
örökítsük meg. Neki ugyan nincs
rá szüksége,
nekünk azonban figyelmeztetés
emberségünk, magyarságunk, szegedi
mivoltunk
szüntelen kötelességeire.[1]
Löw
Lipót fia és rabbi
székében utóda Szegeden
született 1854. január 20-án.[2]
Az apja második
házasságából
származó Löw Immánuel
születésekor a pater
familias 43. életévében
járt. Tizennégy gyermeke közül
nem Immánuel volt az
egyetlen, akinek apai örökségül a
magyar kultúra szeretete és
gyarapítása
jutott. Vilmos magyar népdalokat, Petőfit,
Madáchot fordított és adott ki a
múlt század fordulóján New
Yorkban.[3]
Löw
Immánuel Berlinben
végezte tanulmányait. A Lehranstalltba
került, amely a fejlődés kezdetén
álló
modern zsidótudomány otthona volt.[4]
Először 1874. szeptember 27-én
prédikált Szegeden.[5]
Löw
Lipót 1875 októberében
bekövetkezett halálakor hazatért,
és beszédet mondott atyja koporsója
előtt:
“Nem dícsérlek, nem magasztallak; de
megfogadom, hogy ha a Mindenható erőt ad
és képességet, irodalmi
emlékben fogom elmondani, miért
lelkesültél, mit tettél,
miért küzdöttél.”[6]
1878
szeptember 8-tól (Dr. Bächer Vilmos rabbi-helyettes
ideiglenes közreműködését
követően) szegedi rabbi lett. Az 1879. évi
március 12-én betört
árvíz idején ladikkal
személyesen mentette ki az
öregtemplomból a Tóra-tekercseket.[7]
1879-től igazgatta a zsidó iskolát.
Édesapja munkásságát
követve 1879-ben
pedálharmóniumot szereztetett be, amely a
liturgiát megújítva és
szebbé téve
rendes istentiszteleten először 1885. február
6-án szólalt meg.[8]
1881. augusztus 14-től főrabbi lett.[9]
Löw
Immánuel a magyar nyelvű
zsinagógai szónoklat művésze volt,
akinek több kötetben megjelent beszédei a
magyar széppróza
legkiválóbb termékeihez tartoznak. A
századfordulón Szegeden
hárman kapták meg a Magyar Tudományos
Akadémiától nagy
szótárának
címjegyzékét,
amellyel élő nyelvkincsünket akarták
egybegyűjteni. Tömörkény
István, Kovács
János és Löw Immánuel.[10]
Mint a héber
és arám nyelv
lexikográfusa és az ókori
zsidó néprajz ismerője már fiatal
korában feltűnt és
idővel világhírre tett szert
tudományos körökben. 1911-ben nem akart
bécsi
főrabbi lenni, mert el kellett volna
szülővárosát hagynia.[11]
Blau Lajos “a földkerekség
legtudósabb rabbijának” mondotta.[12]
Fleischer, a lipcsei egyetem orientalistája adta
Löwnek azt a feladatot, hogy
tisztázza a zsidó irodalom
reáliákra vonatkozó
szókincsét. Magyarországon
Haynald Lajos kalocsai érsek a téma egy
részletkérdésével
foglalkozván
áldozatos barátsággal
támogatta a fiatal zsidó kartársat,
aki végül kereken 70
esztendőt szentelt ennek a kutatásnak.[13]
Doktori disszertációja (Aramäische
Pflanzenname, Wien, 1881) 1200 arameus
növénynevet vizsgált. A szőlővel
és borral 139 lapon foglalkozott.[14]
A Gesenius-féle
nagy héber
szótár több
kiadásának társszerkesztője volt.
Dolgozott Krausz Sámuelnek a
zsidó irodalom görög-latin
kölcsönszavait összegyűjtő
szótárába és talmudi
régiségtanába, szócikkei
vannak Dalman héber-arám
szótárában, Brockelman, Payne
Smith és Duval szír
szótáraiban.[15]
Fő
műve: Die Flora der Juden, 1924-től 1934-ig 4 nagy kötetben
jelent meg.[16]
Megírása
elkezdésének hátterében az
állt, hogy 1920-ban egy provokátor
újságíró
valótlanságokat
tartalmazó vezércikke miatt tizennégy
havi fogságot szenvedett. Erről a házi
őrizetben eltöltött időről írta
Móra Ferenc: “Csak a legfegyelmezettebb agy s a
maga igazát ismerő erős lélek, a conciscia mens
recti képes arra, hogy a mezők
liliomaival elhessegesse magától az
utcáról beleselkedő gyűlölet komor
árnyait
s a rabság megállott
mutatóujjú szabad szellemével olyan
monumentumot emeljen
magának, amelynek tövében
rágalmazói egynapos penészek se
lehetnének.”[17]Az
elnyomorodott, vak, megvetett és tönkrement
rágalmazót évek múlva
Löw
közbenjárására
helyezték el a pesti zsidó
kórházban.[18]
Meg akarta fejteni a
zsidó
irodalomban és életben ismert
növény-, állat- és
ásványneveket; be akarta
mutatni szerepüket a Szentírásban, a
hagyományos irodalomban, misztikában,
művészetben, költészetben,
rítusban, néphitben, babonában,
népszokásokban,
népköltészetben,
játékokban, közmondásokban,
gyógyászatban, konyhában,
zsidó
személy- s helynevekben és a héber
könyvek címében; meg akarta
határozni végül
a zsidók részét és
szerepét termelésükben,
terjesztésükben és
feldolgozásukban.
Ezeknek a munkáknak a
megírásához a nyelvész
és a természettudós
kölcsönös
adottságaira volt szüksége. A
nyelvész a sémi (héber,
arám, szír, arab),
indogermán (perzsa, görög, latin,
germán, román, szláv) és
urál-altáji (magyar
és török) nyelvek bámulatos
ismeretével megfejtette az évezredekig
talányos
reáliákat; a természettudós
viszont azonosította a megfejtett neveket a
megfelelő növényekkel, állatokkal
és ásványokkal. Ezek a művek
tehát az
egyetemes művelődéstörténetet is
újabb fejezetekkel gyarapították.[19]
Az
archeológia, a filológia és a botanika
tudományos eszközével tárta
fel ebben a
hatalmas művében a bibliai és talmudi korok
héber flóráját,
úgy, hogy az
elmúltnak hitt csodálatos világ
restaurátorának tekinthető. Az egész
tudományos
világ példátlanul egyhangú
elismeréssel fogadta ezt a munkát. Kritikusai nem
csak sokoldalú és a tudomány majdnem
minden diszciplínáját
átfogó tudását
ismerték el e művével kapcsolatban, de
csodálattal magasztalták
önmegtagadásig
menő szívós kitartását is,
amellyel a tudománynak ezt az
évszázadokon át elhanyagolt
és megközelíthetetlennek
látszóterületét
megmunkálta. Jávorka Sándor azt
írta a
Botanikai Közleményekben: “A
legrészletesebb
művelődéstörténeti munka, amely a
növényvilág és az ember
közötti fontos kapcsolat
kutatásának terén valaha is
megjelent.”[20]
Tisztelete
jeléül Degen Árpád egy
búzavirág-féleséget
nevezett el Centaurea Löwii-nek.[21]
A
Flora I. kötetének leghatalmasabb fejezete a
borról szól. Ennek kapcsán a
tószt
és az áldomás
történetét kapjuk. Megrajzolja a
széder est kialakulását, mint a
római lakoma szokásainak
vetületét.[22]
Tizenegy oldalon keresztül beszélt a
borról, mint a költészet
tárgyáról a
különböző
népeknél, németre fordítva
a borról szóló
költeményeket. Részletesen
foglalkozott még az ókori pénzek
szőlő-díszítéseivel is.[23]
Löw Die Flora der Juden című
munkájában megoldja a mezopotámiai
eredetű égi
manna, a Himmelsbrot rejtélyét, ami nem
más, mint egy ehető zuzmófaj (Lecanora
esculenta).[24]
Löw
Immánuel könyvében olvasható
például az is, hogy Mózes a fakasztott
forrás
keserű vizét egy bedobott cédrusággal
édesítette meg.
Kutatásai
további
gyümölcseiből, a Fauna der Judenből és a
Mineralien der Judenből életében egyes
fejezetek láttak csupán napvilágot.[25]
A két mű hatalmas jegyzetanyagának egy
része – a tudomány szinte
pótolhatatlan
veszteségére – elpusztult;
megsemmisült a Mineralien der Juden nyomdakész
kézirata is, amelynek angol nyelvű
kiadására – miként a
Floráéra is – az
amerikai Alexander Kohut Memorial Foundation vállalkozott.[26]
A héber
növény és állattan,
ásványtan kutatásának
nehéz munkája azonban nem
kötötte le egész
energiáját,
sok más értékes művet is
írt mindig egyforma tudományos
felkészültséggel. Mint
a legtöbb külföldi zsidó
és orientalista folyóirat munkatársa,
számtalan közleménnyel
gazdagította a sémi nyelvtudományt
és vallástörténetet.
Meggyőződése szerint a
vallási konzervatívság felé
hajlott és izzó magyar
érzése mellett a zsidó népi
reneszánsz lelkes híve és
előmozdítója volt.
Nagyjelentőségű
munkái az
említetteken kívül: A szegedi
zsidók (Kulinyi Zsigmonddal, Szeged, 1885). Sajtó
alá rendezte atyjának
összegyűjtött munkáit: Leopold
Löw, Gesammelte Schriften
I-IV. (Szeged 1889-1900), Száz beszéd (u. o.
1923). Önálló kötetekbe foglalt
prédikációi 2140 lapot tesznek ki,
alig kevesebbet, mint tudományos életműve.[27]
Magyarra fordította az Énekek
énekét[28].
Nagyobb értekezéseit a
Délmagyarország, Egyenlőség,
Monatschrift für Geschichte
Literaturzeitung, Revue des études juives, Szeged, Szegedi
Híradó, Szegedi
Napló, Szeged és vidéke, Wiener
Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes,
Zeitschrift für assyrologie, Zeitschrift für
alttestamentliche Wissenschaft,
Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen
Gesellschaft című folyóiratok és
újságok közölték.
Német nyelvű
munkáiban több
helyen előfordul, hogy idézi a magyar irodalmat,
Jókai (Kárpáthy Zoltán),
Mikszáth regényeit, Arany Jánosnak az
Örök zsidóról
szóló versét, a magyar
népélet megnyilvánulásait,
nem feledkezve meg Kálmány Lajosról
(egykori
piarista gimnáziumi
osztálytársáról) sem. Nem
fordítja azonban idegen nyelvre
szülővárosa nevét Szegedről –
Szegedinre![29]
Héber verseskötete jelent meg 1937-ben
Jeruzsálemben, és kínai
költőkből is
fordított.[30]
Nyomtatásban megjelent műveinek száma
közel háromszáz.[31]
Bibliográfiájában 602 művét
tartják számon.[32]
Kevesen
tudják, hogy Löw Immánuel volt az első
szegedi gyorsíró, aki Gabelsberger
könyvéből tanulta meg a
sztenográfiát, melynek nagy hasznát
vette a szószékre
való előkészületeinél.[33]
Magamagát
elsősorban
lelkipásztornak tartotta. Hittankönyvet
írt a gyerekeknek. Olyan ez, hogy
meghatottság nélkül nem lehet
kézbe venni. Templomi beszédeinek tartalma
külön
fejezete a zsidó teológia, nyelve a magyar
prózának
történetében.[34]
A huszadik század
nemzeti
tragédiájáról,
Trianonról úgy emlékezett meg, mint
lelkipásztor, mint az
erkölcsi értékek védelmezője.
A bibliai időszemlélet együttesen
láttatta vele a
magánerkölcs bűneit és a
történelmi bűnesetet. “Nem
békekötés volt Trianon, rút
gúzsbakötés volt. Királyi
szeszély törvénytelen viszony
javára építé
mindkét
trianoni palotát: Csoda-e, ha
törvénytelen, jogtaposó,
örvényes békeírás
született meg benne?” A Sovuausz ünnepen
elmondott beszéd az (árpa) aratás
motívumát is elrejti a hazafiúi
fájdalom sóhajába:
“És erre a békére
kárhoztatott földünk sorsát
tompa közöny kíséri
és meddő részvét.
Nagyritkán
látunk termő együttérzést,
hiába várjuk a határtörő
varázslatos hatást. Csak
egy-egy biztató külföldi szó
hull nagynéha hűs cseppként a szikkadt, elepedt
talajra.”[35]
Löw
Immánuel megjelenése
imponáló volt. Ha akár egy szegedi
orvosi várószobában megjelent, a
betegek egy
része felismerte és tiszteletteljes
kézcsókra járult hozzá,
amikor eltávozott.[36]
Szegedi
lokálpatriótaként a
legelsők között volt, akik buzgólkodtak a
mindmáig föl nem épült
zenepalota
érdekében. Ő emlékeztette
Ivánkovics Sándor akkori városi
főügyészt, hogy a
város váltsa be végre
árvízi fogadalmát, a templom
építését illetően.[37]
Ő volt az, aki kezdeményezte, hogy a
közkórházban a
betegápolást apácanővérekre
bízzák. Része volt benne, hogy az
újszegedi köztemetőben díszes
kőkeresztet
emeljenek az árvíz áldozatainak. A
városi Somogyi-könyvtár
megszervezése,
katalogizálása annak idején az ő
útmutatása alapján
történt.
Magyarország
legszebb
zsidótemplomát az ő
buzdítására és
útmutatása szerint
építették föl Szegeden.
Művész volt, akinek mások
képezték a kezeit. Megálmodta
és megtervezte
zsinagógáját; szövegeit
és szimbolikáját; előrajzolta ablakait.[38]
A Florához méltó módon
tervezte meg és telepíttette be a templomkertet.
A
temető mint kert, szintén Löw munkája.
És a ravatalozó is, és
számos sírkő és
sírfelirat is.[39]
1927-ben a kongresszusi
alapon álló zsidó felekezet
egyhangúan a magyar felsőház
tagjává választotta. A
felsőház alakuló
ülését január
28-án tartották. Egyik
ülésnapján a folyosón
Csernoch János hercegprímás egy
kortársnak a vele sétáló,
fekete ruhába
öltözött férfit “mint
legkedvesebb barátját mutatta be”. Az
esztergomi érsek
legkedvesebb barátja a szegedi főrabbi volt, aki
iránti tiszteletének és
szeretetének minden lehetséges alkalommal
kifejezést adott[40]
július 25-én bekövetkezett
haláláig.[41]
A felsőházi tagságtól a
második zsidótörvény
fosztotta meg Csernoch János
legkedvesebb barátját. E
törvény tárgyalásakor a
nyolcvanöt éves Löw Immánuel
tiltakozó beszédében
visszaemlékezett arra, hogy gyermekkorában
még kezet
csókolhatott Eötvös Józsefnek,
— a magyar polgári liberalizmus
kimagasló
képviselőjének — aki beteg
édesapját meglátogatta.[42]
1939-ben már nem Eötvös eszméi
uralták a magyar
törvényhozást.
Papi
működésének
hatvanötödik
évfordulóján, 89 esztendős
korában, 1943. szeptember
8-án mondta el utolsó nagy ünnepi
beszédét[43].
Akkor már nagyon rosszul látott, és
így nem készített
feljegyzést, hanem
szabadon beszélt a hívőkhöz. 1943 Kol
Nidréjén, az engesztelés
napját köszöntő
istentiszteleten megátkozta Hitlert és a Harmadik
Birodalmat.[44]
Az
utolsó újságriportot 90.
születésnapján
írták róla.[45]
1944. január 20-án még
hódolattal köszöntötte a szegedi
sajtó,[46]
a német megszállás után az
elhurcolástól sem tudományos, sem
kulturális
munkássága nem mentette meg. A
felsőházi tagság sem jelentett
felmentést. Az
1944 június 28-án a 2400 emberrel Szegedről
elindított harmadik deportáló vonat
Budapesten át már eleve Strasshofba indult.[47]
Ez az úti cél – ellentétben
a másik két vonat auschwitzi
végállomásával –
reményt adott a túlélésre.
Budapesten
lekapcsolták a
vonatról azt a vagont, amelyben 66 személy,
közöttük Löw Immánuel
utazott.[48]
A főpap már a téglagyári kemence
padlóján fekve kétoldali
tüdőgyulladást
kepott, már haldoklott a vagonban, amikor Budapestre
érkeztek.[49]
Szeged tudós rabbiját a tudományokban
utóda és követője, Scheiber
Sándor
Budapesten megtalálta. Mint írta:
“Amikor az Aréna úti
zsinagóga
gyűjtőtáborához értem, épp
mentőautóba emelték a
deportáló vagonból kimentett,
összetört, vak tudóst. Egy üveg
meleg levest nyújtottam be neki.”[50]
Löw Immánuel Budapesten, 1944. július
19-én halt meg. Felesége, született
Brenning Bella túlélte a
vészkorszakot, 1950. december 27-én hunyt el.[51]
Löw
Immánuel hagyatékának,
könyvtárának egy része a
háború után a jeruzsálemi
Héber Egyetemhez illetve az
Országos Zsidó Múzeumba
került,[52]
szegedi kutatók feltételezik, hogy az
azóta szintén elhunyt dr. Csongor Győző
által birtokolt, de egyelőre feltáratlan
íratok, könyvek között is lappang
belőle
valami.
A Farkasréti
temetőben 1944.
július 21-én Scheiber Sándor mondott
Löw Immánuel felett beszédet.[53]
Ugyanő emlékezett meg róla
exhumálásakor, és szegedi
újratemetésekor 1947.
április 23-án.[54]
A
Löw emlékünnepélyen, melyet
1947. július 20-án rendeztek a szegedi
városházán,
Scheiber Sándor Löw Immánuel
és a zsidó néprajz címmel
tartott felolvasást[55].
Az emlékünnepélyt megnyitó
városi kultúrtanácsnok
sürgette Löw Immánuel kész
emlékszobrának
felállítását a szegedi
nemzeti emlékcsarnokban, és
emlékének utcanévvel
való
megörökítését.[56]
A tudós főrabbi
sírkőavatásán 1950. június
18-án[57],
majd halálának negyedszázados
évfordulóján Szegeden Scheiber
Sándor tartott
emlékbeszédet.[58]
Löw
Immánuel Hajnóczy utca 8. szám alatti
lakóházán 1969. június
29-én, a vidéki zsidóság
deportálásának 25.
évfordulóján tartott
háromnapos megemlékezés
keretében
helyeztek el emléktáblát.[59]
A szegedi Tátra
téren a
Tarnai István által épített
katolikus templom kapuján
megállt az
élet, béklyójába’
tart
és ránk telepszik újra a
középkor,
ott állt a gettó, itt csillog a mézbor
a templomban, – még hallani a dalt…
könyved
nyitott, nem hallhattad a jaj-t,
már emléked is halott volt a vészkor,
a rémületszült csendet és a
szétszórt
családok átkát, – kő
és hant takart…
utamat
állják,
nézd a gólemet,
milyen világ, ahol mindent szabad,
emberszabásúak a gólemek…
[1] Bálint Sándor: Löw Immánuel emlékezete [1948.] = ugyanő: A hagyomány szolgálatában – Összegyűjtött dolgozatok, Budapest, 1981. Magvető Könyvkiadó, 216-217. p.
[2] Újvári Péter (szerk.): Zsidó lexikon, Budapest, 1929, 543. p. és Haraszti György: A “Ben Chananja” szerkesztője, A szegedi zsidó polgárság emlékezete, Szeged, 1990, Móra Ferenc Múzeum, 77. p.
[3]
Bálint Sándor: Löw Immánuel
emlékezete =
Tiszatáj,
1948. 7-8. sz., 355-356. p.; Scheiber Sándor:
Kálmány Lajos leveleiből Löw
Immánuelhez = Tiszatáj, 1945. 4. szám,
36. p., valamint Zsadányi Oszkár: The
tragedy of Man =
[4] Feuerstein Emil: Löw Immánuel = ugyanő: Egy marék virág, 3. kötet, Tel-Aviv, [é.n.], a szerző kiadása, 81. p.
[5] Löw Immánuel – Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig, Szeged, 1885, Kiadja a szegedi zsidó hitközség, nyomatott Endrényi Lajos és társánál, 214. p.
[6] Hídvégi Máté: Nézd, a tenyeremre rajzoltalak – Emlékezés Löw Immánuelre = ugyanő: Tenyeremre rajzoltalak, Budapest, 1998, Liget Műhely Alapítvány, 13-14. p.
[7]
[8] Löw Immánuel – Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig, Szeged, 1885, Kiadja a szegedi zsidó hitközség, nyomatott Endrényi Lajos és társánál, 211. p.
[9] Löw Immánuel – Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig, Szeged, 1885, Kiadja a szegedi zsidó hitközség, nyomatott Endrényi Lajos és társánál, 252. p.
[10] Csongor Győző: Aki az Úr szőlejében dolgozott = Szeged, 1994, szeptember, 28. p.
[11] Bálint Sándor: Löw Immánuel emlékezete = Tiszatáj, 1948. 7-8. sz. 355-356. p.
[12] Scheiber Sándor: Emlékbeszéd Löw Immánuel felett = Évkönyv 1970, Budapest, 1970, MIOK, 259. p.
[13] Scheiber Sándor: Emlékbeszéd Löw Immánuel felett = Évkönyv 1970, Budapest, 1970, MIOK, 262. p.
[14]
Scheiber Sándor: Emlékbeszéd
Löw Immánuel felett Szegeden
1969, június 29-én,
[15] Scheiber Sándor: Emlékbeszéd Löw Immánuel felett = Évkönyv 1970, Budapest, 1970, MIOK, 262. p.
[16] Scheiber Sándor: Löw Immánuel és a magyar néprajz = ugyanő: Folklór és tárgytörténet, Budapest, 1996, Makkabi Kiadói Kft., 359. p.
[17] Móra Ferenc: Pálmák és pályák = ugyanő: Beszélgetés a ferdetoronnyal, Budapest, 1928, Lantos Rt., 125. p.
[18]
Hidvégi Máté: A Löw-per
=
[19] Scheiber Sándor: Löw Immánuel és a magyar néprajz = ugyanő: Folklór és tárgytörténet, Budapest, 1996, Makkabi Kiadói Kft., 359. p.
[20] Scheiber Sándor: Emlékbeszéd Löw Immánuel felett = Évkönyv 1970, Budapest, 1970, MIOK, 263. p.
[21] Csongor Győző: Könyvek és virágok nagyszerű öreg embere, Szeged, 1989, 6. szám, 20. p.
[22] Scheiber Sándor: Löw Immánuel és a magyar néprajz = ugyanő: Folklór és tárgytörténet, Budapest, 1996, Makkabi Kiadói Kft., 360. p.
[23] Csongor Győző: Aki az Úr szőlejében dolgozott = Szeged, 1994, szeptember, 29. p.
[24] Csongor Győző: Aki az Úr szőlejében dolgozott = Szeged, 1994, szeptember, 28. p.
[25] Ezek összegyűjtött kiadása: Fauna und Mineralien der Juden, Herausgeben von A. Scheiber. Hildesheim, 1969. Löw folklorisztikus tanulmányai összegyűjtve: Studien zur jüdischen Floklore, Ed. A. Scheiber. Hildesheim, 1994.
[26] Scheiber Sándor: Löw Immánuel és a magyar néprajz = ugyanő: Folklór és tárgytörténet, Budapest, 1996, Makkabi Kiadói Kft., 360. p.
[27] Scheiber Sándor: Emlékbeszéd Löw Immánuel felett = Évkönyv 1970, Budapest, 1970, MIOK, 261. p.
[28] Kenyeres Ágnes (főszerkesztő): Magyar Életrajzi Lexikon II., Budapest, 1981, Akadémiai Könyvkiadó, 95. p.
[29] Csongor Győző: Aki az Úr szőlejében dolgozott = Szeged, 1994, szeptember, 29. p.
[30] Hidvégi Máté: Nézd, a tenyeremre rajzoltalak – Emlékezés Löw Immánuelre = ugyanő: Tenyeremre rajzoltalak, Budapest, 1998, Liget Műhely Alapítvány, 20. p.
[31] Újvári Péter (szerk.): Zsidó lexikon, Budapest, 1929, 543. p.
[32]
Scheiber Sándor: Őszikék
=
[33] Csongor Győző: Aki az Úr szőlejében dolgozott = Szeged, 1994, szeptember, 27. p.
[34] Hidvégi Máté: Nézd, a tenyeremre rajzoltalak – Emlékezés Löw Immánuelre = ugyanő: Tenyeremre rajzoltalak, Budapest, 1998, Liget Műhely Alapítvány, 30-31. p.
[35] Lőw [!] Immánuel Trianon-beszédéből = Délmagyarország, 1930. június 8. 5. p. – Löw I. fényképével.
[36] Weinstein Pál: Löw Immánuel szembetegsége, Budapest, 1974., MIOK Évkönyv 1973/74., 109. p.
[37] Bálint Sándor: Löw Immánuel emlékezete, (szerkesztette:) Scheiber Sándor = Tiszatáj, 1948. 7-8. sz. 355-356. p.
[38] Scheiber Sándor: Emlékbeszéd Löw Immánuel felett = Évkönyv 1970, Budapest, 1970, MIOK, 261. p.
[39] Hidvégi Máté: Nézd, a tenyeremre rajzoltalak – Emlékezés Löw Immánuelre = ugyanő: Tenyeremre rajzoltalak, Budapest, 1998, Liget Műhely Alapítvány, 31. p.
[40] Schweitzer József: Magyar írók magyar rabbikról, Évkönyv 1973/74, Budapest, 1974, MIOK, 199. p., Dernői Kocsis László: Politikusok és kalandorok, Budapest, 1973. című művéből.
[41] Benda Kálmán (főszerkesztő): Magyarország történeti kronológiája III., Budapest, 1982, Akadémiai Kiadó, 903-904. p.
[42] Feuerstein Emil: Löw Immánuel = ugyanő: Egy marék virág, 3. kötet, Tel-Aviv, [é.n.], a szerző kiadása, 84. p.
[43] Feuerstein Emil: Löw Immánuel = ugyanő: Egy marék virág, 3. kötet, Tel-Aviv, [é.n.], a szerző kiadása, 80. p.
[44]
Scheiber Sándor, dr.: Szeged
tanítása =
[45] Csongor Győző: Aki az Úr szőlejében dolgozott = Szeged, 1994, szeptember, 29. p.
[46]
[47] Kanyó Ferenc: A szegedi zsidóság holocaustja = Szeged, 1994. június, 47. p.
[48] Molnár Judit: Embermentés vagy árulás? A Kasztner-akció szegedi vonatkozásai = ugyanő: Csendőrök, hivatalnokok, zsidók – Válogatott tanulmányok a magyar holokauszt történetéből, Szeged, 2000, Szegedi Zsidó Hitközség, 195. p.
[49] Horváth-Löw Theresa asszony szives közlése.
[50] Scheiber Sándor: Emlékbeszéd Löw Immánuel felett = Évkönyv 1970, Budapest, 1970, MIOK, 264. p.
[51]
Löw
Immánuelné halála
=
[52]
Scheiber Sándor: A
Löw könyvtár és
hagyaték sorsa =
[53]
[54]
Scheiber Sándor:[4]
Ábrahám
látomása =
[55] Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet, Budapest, 1996, Makkabi Kiadói Kft., 344-377. p.
[56]
Scheiber Sándor: Löw
emlékünnepély a szegedi
városházán =
[57]
Scheiber Sándor: Őszikék
=
[58]
Scheiber Sándor: Emlékbeszéd
Löw Immánuel felett
Szegeden 1969.
június 29-én
=
[59]
Löw
Immánuel
emléktáblájának
avatása =
[60]
Scheiber Sándor: Löw
Immánuel plakettje
Szegeden =
[61] Évkönyv 1983/84., Budapest, 1984, MIOK, 230. p.