A Magyar Tudományos Akadémia középiskolai tanároknak kiírt Pedagógus Kutatói Pályadíjra olyan tudományos munkával lehetett pályázni, amelynek eredménye valódi előrelépést jelent az adott kérdéskör alaposabb tudományos feltárására. A szakterületileg illetékes akadémiai kutatóintézet véleménye alapján az Akadémia elnöke az idén nyolc pályázónak ítélte oda a díjat, melyet az érintettek december 16-án ünnepélyes keretek között vehettek át Kroó Norberttől, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárától. A középiskolai pedagógusi munka mellett elért érdemes tudományos eredményeiért Pedagógus Kutatói Pályadíjban részesült: dr. Honyek Gyula az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és Gimnázium tanára, Gambár Katalin a Budapesti Szent Margit Gimnázium tanára, Péntek Imre a Nagykőrösi Arany János Református Gimnázium tanára, Szalayné Tahy Zsuzsa a Budapesti Szent István Gimnázium tanára, Szalóki Dezső az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és Gimnázium tanára, Major Anita a Budapesti Öveges József Szakközépiskola tanára, dr. Müller József a szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanára és dr. Varga László a szegedi Móra Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanára. A díjazottak közül dr. Varga Lászlóval beszélgettünk.
- Pályamunkájának címe: Az örök reménység temploma. Mit ért örök reménységen?
- A reménység olyan tulajdonság, amely minden emberre jellemző, valamennyiünk sajátja. Gyakran mítoszokból is építkező gondolatvilág segítségével formálunk magunknak - olykor az emberiségnek is - reménységet. Ilyen értelemben a reménység egyetemes.
- Ezt a mindannyiunkban meglevő reménységet sugározza a kutatása tárgyát képező szegedi templom?
- A szegedi zsidó templomot és a hozzá tapadó-kapcsolódó hagyományokat alaposabban megismerve kezdtem érezni, hogy ez a templom a múltjával együtt sugallja az egyetemességet, a miden embernek szóló reménységet. Nem a vallási, népi kuriózumok keltették fel az érdeklődésemet, hanem a különleges jelképisége, sajátos elrendezése, térfelosztása. Ez izgatott.
- Talált-e olyan érdekességet, amely elkerülte korábbi korok kutatóinak figyelmét?
- A legtöbb kutató nem foglalkozott a templom egészével. Elővették a könyvtárból a templom megálmodójának, Löw Immánuel főrabbinak a könyvét, és ebből dolgoztak. Egyesek szinte kimásoltak belőle részleteket az eredeti forrás megjelölése nélkül. Elég dicstelen eljárás. Azt is megállapíthattam, hogy ezek a dolgozatok úgyszólván semmit sem tettek hozzá az eredeti műhöz, nem aknázták ki mélységében annak tartalmát, gondolati értékeit. Nekem sem volt könnyű dolgom, hiszen a világhírű tudóssá lett rabbi könyvén kívül kevés a forrásmunka. Mégis elolvastam néhány művészettörténeti és vallásos szokásokkal foglalkozó könyvet, tanulmányt a pályamunka elkészítéséhez.
- Szakmai körökben nagy érdeklődésre tarthat számot a tanulmánya?
- Nem hiszem, nem olyan horderejű ez a munka, mint például Raj Tamás, az elhunyt Gazda Anikó, vagy Jankovics Marcell, Hans Biedermann egy-egy könyve. Annak nagyon örülök, hogy az Akadémián találtak benne figyelemreméltó eredményeket.
- Azért elég sokat kellett könyvtároznia, hiszen e tanulmánytól függetlenül régóta foglalkozik az örök reménység templomával.
- Valóban, de nekem a könyvtározás hozzá tartozik az életformámhoz. Közülünk némelyek azt hiszik, a diploma megszerzése után már nem kell olvasni, könyvtárt bújni, nyugdíjig kitart az egyetemen szerzett tudás. Ez nem tartozik a hibáim közé. Ma is sokat olvasok, hiszen miképpen az élet, a tanulás is egy folyamat. A pályamunkához felhasznált irodalom jegyzéke mintegy 170 címet tartalmaz.
- Kutatói munkájának van-e valami köze a napi iskolai munkájához, a tanításhoz?
- Történelemtanárként szeretnék úgy tanítani, ahogyan 1973-ban láttam Csillik László szakvezető tanáromtól, de eddig még nem tehettem meg, nem volt lehetőségem hasznosítani azt, amit tőle is tanultam. Ma nem szempont, hogy jól tanít-e a tanár. Tizenkét esztendeje nincs szakmai felügyelet az oktatási intézményekben, úgyszólván mindegy mit és hogyan tanítunk, következésképpen az iskola úgy teszi - vagy nem teszi - tönkre a diákot, ahogyan akarja. A fenntartókat mintha nem érdekelné más csak az iskola pénzügyi helyzete. A tanügy, az oktatás irányítóinak négyévenkénti koncepciói inkább zavart okoznak, mintsem támaszt, biztonságot jelentenének a szaktanár számára. Kihalt az iskolákból a szakmaiság.
- Vigasztalást, sikert inkább a kutatásban keresett?
- Minthogy életformám az olvasás, a tanulás, az érdeklődés – nem csak vigasztalódásról vagy sikerkeresésről van szó. Minden esetre igaz, hogy azt az elismerést, amit az iskolai munkához szükségesnek vélek, annak egy részét a kutatás adja meg, más részét a tanítványaim. Szakmai kompetencia nélkül nem tudom elképzelni a tanári-emberi hitelességet, amelyre pedig mindannyiunknak törekedni kell.
- Tanítványai tudnak, érdeklődnek a hobbijáról?
- Ha arra gondol, hogy megoszthatom-e velük a templom múltjának kutatása közben szerzett tapasztalataimat, a válaszom: többnyire felesleges. Nem tudósjelölteket képzünk. Dolgozó felnőtteket tanítok, akik rendszerint fáradtan ülnek be a padba. Felvetnek problémákat, kérdeznek erről, arról – és ezek számomra a szép perceket jelentik az iskolában. Tisztelem őket, mert ott van bennük a kíváncsiság parazsa, amely lángra lobbantható. Azokat is tisztelem, akik egyáltalán nem vagy csak ritkán kérdeznek, de bevágják a tankönyvet. Csodálom őket, mert belőlem hiányzik ez a képesség. Néha, tanrenden kívül persze, azokkal, akik tehetik, meglátogatjuk a zsinagógát, ahogyan Ópusztaszert is, és akkor, ha a látványhoz a mögötte rejlő szellemiséget kellő mértékben sikerül közvetítenem, az számunkra igazi ünnep.
NOVÁK GÁBOR