Megjelent a Szeged 2001. (13. évf.) 9. száma 6-10. oldalán

“Nemzeti színekben őrzi meg a család...”

Százkilencven éve született Löw Lipót

Löw Lipót (Leopold Loew) a híres prágai rabbi, Judah Loew Bezalel (MaHaRaL) kései leszármazottja 1811 május 22-én született a morvaországi Czerna Horán[1] Löw Mózes és Mayer Borbála elsőszülött fiaként. Családja a félreeső fekvésű kicsiny helységben az egyetlen zsidó család volt. Anyanyelve mellett ismerte a németet, a csehet, az utóbbit a falu tanítójától sajátította el.[2] Zenei tehetség: hegedült, zongorázott, fuvolázott.[3]

            A tehetséges gyermek gondos nevelésben részesült, héberre házitanító tanította. 13 évesen hagyta el a családi házat, hogy jesívákra (talmud-iskolákra) menjen. Rabbinusi tanulmányai mellett héberül tanult és verselt. 1830-ban Prossnitzba ment, ahol biblia- és talmud tanítással foglalkozott, egyben további tanulmányokat folytatott Schwab Löw helyi főrabbi mellett (aki 1836-ban Pestre került). 1834-35-ben az itteni héber iskolában is tanított.[4] A morvaországi országos főrabbi elítélőleg nyilatkozott róla, mert a vallásreformáló hírében álló Chorin Áron aradi főrabbival levelezett. Löw szerint ettől az elöljárótól amúgy sem számíthattak képesítésre olyanok, “akik írni és olvasni tudnak”, ezért 1834. márciusi elhatározását követően a birodalom más tartományaiba indult. Elhatározta, hogy rendes gimnáziumi és egyetemi tanulmányokat is folytat.[5] 1835-1841 között világi intézmények, köztük a bécsi egyetem és a pozsonyi evangélikus líceum hallgatója. Pesten Schedius Lajos görög előadásaira jár. Keresztény teológiai végzettséget is szerzett.[6] 1840. július 18-án főelemi iskolai tanítói oklevelet kap.[7]

Harminc évesen választotta a magyarságot

Magyarországi tevékenységét nevelőként (1835) kezdte a hazai iparfejlődés kezdeteinél nagy szerepet játszó óbudai Goldberger, majd a pesti Kern családnál.[8] Csakhamar szóval és írásban felvette a harcot a magyar zsidóság emancipációjáért, amelynek kivívásában jelentékeny része volt. Az első tudományosan képzett magyarországi rabbik közé tartozott s nagy személyes tekintélye, politikai és tudományos súlya formálódott a magyar közéletben

1842-ben Pesten Schwab (Löw) Arszlán leányát, Leontint (1823-1851) vette feleségül, aki a családi feljegyzések szerint művelt, érzékeny és gyönyörű nő volt. Hét gyermekük született. Első felesége halála után 1853-ban újból megnősült, második felesége az ókanizsai Redlich Babette lett.[9] Az asszonyt a szabadságharc tette özveggyé, a forradalom agitátora és kényszerű áldozata találtak egymásra.[10] E házasságából is hét gyermek született.[11]

            1841-ben foglalta el – próbaprédikáció után – első, helyettes rabbi állását Nagykanizsán. Munkájának elismeréseként 1842 június 14-én főrabbinak választották meg.[12] Működése azt a felismerést tükrözte, hogy a hazai zsidóság számára elengedhetetlen a magyarosodás. Napi két órában vasszorgalommal tanulta nyelvünket.[13] Hivatalba lépésekor a hitközség iskolájában bevezette a magyar nyelv oktatását,[14] a zsinagógában 1844-ben már magyarul prédikált és 1845-ben egy magyar zsinagógai beszédet bocsátott közre nyomtatásban, melyben a magyar terjesztését kötötte hívei lelkére.[15] Az első iparos-képző egyletet 1841-ben kezdeményezte, s az 1842. február 19-én Nagykanizsán megalakult.[16] Löw Lipót nagykanizsai működése idején, 1845-ben szólalt meg először Magyarországon zsidó templomban orgona.[17] Ennek jelentőségét ma már nehéz volna felmérni, méltatni, az istentiszteletek élményének elmélyítésén kívül mindenképpen az elzárkózás feloldását, a szélesebb társadalmi környezetbe való beilleszkedést szolgálta.

            1846 nyarán Löw Lipót Pápára került főrabbinak, s még ebben az évben az egykori Zsidó, a mai Petőfi utcában álló klasszicista zsinagógát avatta fel magyar nyelvű beszédével.[18] Az újítás szellemét e városban sem tagadta meg. Oly formán nyilatkozott, hogy a zenézés szombati napon, épen nem volna különös bűn.[19] Eötvös Károly elmondja, hogy a pápai rabbi “a reformátusok kollégiumában tanította egy időben a héber nyelvet, a zsidó ifjaknak és öregeknek pedig tanította a magyar nyelvet.”[20] Széleskörű műveltségére jellemző, hogy amikor segítségét kérték, elvállalta a francia nyelvnek, mint szabad (vélhetően: választható) tantárgynak az oktatását is a református főiskolán.[21]

A huszadik század első felében a történettudós Marczali Henrik eleveníti fel emlékét. Marczali atyjának, Morgenstern Mihály későbbi marcali rabbinak volt Pápán tanítója Löw, “az akkor legszabadelvűbb magyar rabbi”, akihez az ifjú rabbi-növendék, atyja haragját magára vonva “Pozsonyból, az ortodoxia metropolisából” ment el, nem törődve a konzervatív vallási felfogásúak körében Löwről híresztelt méltatlan mendemondákkal.[22] Ezek a személye körüli mendemondák megosztották a hitközséget, s megnehezítették Löw Lipót pápai helyzetét.

            Löw Lipót volt a magyar zsidó sajtó kezdeményezője. Nagykanizsán indította meg későbbi lapjával azonos című folyóiratát, a Ben Chananját, amelynek egyetlen füzete 1844-ben Otto Wigand lipcsei kiadónál jelent meg.[23] 1847-ben Pápán megjelentette a Magyar Zsinagógát, melynek célját a “felvilágosodott vallásosság, tiszta erkölcsiség és buzgó hazafiság” izraeliták közötti elterjesztésében jelölte meg. A negyedévi megjelenéssel tervezett periodika[24] azonban nem jutott túl az első számon.[25]

Löw Lipót ellenezte és elítélte a zsidó felekezetből történő kitérést, ezt az önző érdek megnyilvánulásának tartotta, ugyanakkor már a reformkor idején tagadta a zsidóság külön nemzetiségét. A zsidóság egyenjogúsítását a magyar nemzeti közösségben látva megvalósíthatónak, kifejtette, hogy a zsidók a szétszóratás óta felekezetként élnek a népek között.[26] A reformkorban, kilépve a kisváros keretei közül, Kossuthtal folytatott híressé vált hírlapi vitájában sikeresen képviselte azt az álláspontot, hogy a zsidóság jogegyenlőségének biztosítását nem szabad összekapcsolni belszervezetük és vallási szokásaik megreformálásával.[27] A hírlapi vita ellenére Löw továbbra is a vallási reform, a magyar nyelv és kultúra, mindenekelőtt pedig a magyar államhoz való lojalitás híve maradt, sőt, 1847. április 19-én, V. Ferdinánd király születésnapján tartott prédikációja arra utal, hogy a korábbiaknál nagyobb figyelmet fordított a magyar társadalom izraelitákkal kapcsolatos véleményére.[28] 1861-ben Zsinagógai örömhírnökünk címmel azt fejtegette, hogy a zsidóság csak vallás [tehát nem nemzetiség!], mert hiszen a héber nyelv nem él sehol.[29] A zsidókat ért bírálatokra válaszolva kifejtette, hogy megszámlálhatatlan az országban az a sok jó magyar, aki — különösen az arisztokraták köreiben — nem tud magyarul beszélni.[30]

Pozsonyban a zsidó közösség nem bocsátotta meg neki, hogy nyilvánosan látogatni merte az evangélikus líceumot, s bár pápai főrabbivá választását nem tudták megakadályozni, fenyegető levelekkel támadták. Tevékenysége —amely miatt az ortodoxoktól kiérdemelte az Izrael lerombolója nevet — az iskola, a templom és a hitközség reformjára irányult.[31] A belső modernizációt azonban nem tekintette az emancipáció feltételének, belépőjegynek a polgári jogegyenlőség körébe, korabeli kifejezéssel: az alkotmány sáncaiba.

A szabadságharc tábori papja

Mintegy két esztendő múltán a forradalom a helybeli ellenfeleivel nem békülő Löwöt a már fentebb jelzett buzgó tevékenység közepette találta Pápán. Midőn a Veszprém megyei nemzetőröket 1848 júliusában mozgósították, követte híveit, mint tábori lelkész. Kaposváron hol fáklyás zenével tisztelték meg. Szigetváron át a sellyei (Baranya megye) táborba ment. Az itt tartott egyik prédikációját ki is nyomatta július 30-án.[32] Ezután a tábort elhagyta, betegsége miatt Balatonfüredre utazott.[33] Ősszel több beszédet intézett az újoncokhoz. A Pápán november 26-án elmondott homíliát (A szélvészben hajózók) – amelyben a 107. zsoltárt a szabadságharcosokat szimbolizáló szöveggé emeli – nyomtatásban is ismerjük. 1848. december 30-án, szombaton este a Pápára bevonuló osztrák katonák letartóztatták, mert “Kossuth mellett és a császár ellen prédikált”, de egy százados még aznap szabadon bocsátotta.[34]

            1849. május 31-én csütörtökön meghívták a megyeszékhelyre, “hogy a függetlenség proklamálásának megünneplésére ünnepi beszédet tartson, a többi felekezet is ünnepelvén azon a napon [vasárnap]. Az ünnepség a zsinagógában tartatott és a megyei hatóságok teljes számmal jelentek meg. Amint Löw a szószékre lépett, ezek levették a kalapot.”[35] A tisztelet e jelének hatására megtörtént az a hihetetlen eset, hogy a zsinagógában lévő zsidó nők s férfiak is levették fejfedőiket! Nemcsak Löw Lipót emlékezett meg naplójában a lelkes ünnepségről,[36] de Francsics Károly, a nem éppen filoszemita veszprémi borbélymester is megállapította: “Morvaország Csernahora helység szülöttje, s oly tiszta magyarsággal adá elő dicső szónoklatát, mintha legnagyobb magyar faj lett volna.”[37] A beszéd annyira sikeresnek bizonyult, hogy június 6-án egy honvédkapitány –Vajda Elek alszázados[38] – ment Pápára, hogy a kéziratot Görgeynek elvigye.

            Egy regényes életrajzban Löw Lipót az emancipációs törvénynek a szabadságharc végnapjaiban történt elfogadásakor barátjával, Táncsics Mihállyal együtt a szegedi Zsótér-házban tett hitet a megvalósuló egyenjogúság mellett: “Kimondatott egy elv, amely a szabadság elve volt, egy egész népre, s nem válogatva hit- vagy faj alapon. Kimondatott egészen. Egy elv kicsiny lehet, de kikél a mag, mit elvként elvetett e nemzet, s majd egyszer nagyra nő...”[39] Ugyanebben a műben a szerző Pulszky Ferencnek, a forradalmi kormány államtitkárának szájába adja Löw Lipót jelszóvá vált híres mondatát: “Honosítsa a zsinagóga a magyart, és reméljük, hogy a magyar is honosítandja a zsinagógát.” Ez az irodalmi adalék jól illusztrálja a reformkori zsidóság reményeinek, céljainak összefonódását a magyar nemzeti modernizáció programjával.

A magyar érzelmű rabbi a szabadságharc leverése után nem kerülhette el a vizsgálati fogságot. Löw ellen a vád: felségsértés és lázítás.[40] Börtönnaplójának 1849. november 30-i és december 3-i bejegyzései valószínűleg erről tanúskodnak: “A legszörnyűbb órám … az volt, amikor az aljas Zalmen, mint ellentanú, szemben állt velem. Láthatóan zavarban volt, amikor belépett a szobába, de megpróbált uralkodni magán. Az ajtó előtt Glück Nátán és Grünbaum Joel álltak.” “felolvasták az ellenem tett tanúvallomásokat: Unger Zalman, Glück Nátán, Berger József, Pollack vésnök, Schloss Jakab, Lőwy Mendel.”[41] Ezek az emberek Löw újításait ellenezve minden bizonnyal a zsidó önazonosságot vélték megőrizni, feltehetően bizalmatlanok voltak a társadalmi változásokkal szemben is. Az, hogy e válságos időben maguk is kiléptek a zsidó közegből, s a hatóság rendelkezésére álltak hitsorsosukkal szemben, nemcsak az általuk ellenzett nyitásra, beilleszkedési kényszerre utalt, de kicsinyes rosszindulatra is.

            Löw Lipót fogsága 1849. október 16-án kezdődött és december 14-én ért véget. November 26-tól a pesti Neugebaudéban tartották fogva. Német nyelvű naplóját ott is vezette.[42] Szabadulása báró Sina György és felesége közbenjárásának volt köszönhető, amelyet József nádor felett tartott emlékbeszédével érdemelt ki. A börtönből először apósához, Schwab Arszlán (Löw) pesti főrabbihoz ment az Orczy-házba. December 19-én este ért Pápára.[43]

A zsidó magyarok nevelője

Bár pápai ellenfelei sikertelenül próbálták lehetetlenné tenni, a városban lakni már nem szeretett. A következő évben eredményesen folytak a szegedi hitközség és Löw Lipót tárgyalásai. A szabadságharc leverése után Haynau nagy sarcot vetett ki a szegedi zsidókra, tiltakozó küldötteiket börtönbe vetették. A szegedi zsidóság nemzeti érzéseire jellemző, hogy 1850-ben mégis Löw Lipótot választották rabbijuknak, akit a hatalom szabadulása után is figyeltetett.[44] Löw akkor, amikor még a Kossuth-szakállt is betiltották, tüntetőleg magyar ruhában járt.[45] Vallási nézeteit továbbra sem a maradiság jellemezte A már nem kis tekintélyű mester kijelentette, hogy “oly községben, melyben rendes iskolát és karénekes istentiszteletet nem tudna behozni, nem működhetik.”[46] A rendes népiskolának szerinte hármas tendenciája van: tisztán emberi, zsidó vallásos és magyar nemzeti.[47] November 15-én levélben elfogadta a szegedi rabbi és iskola igazgatói állást, december 10-én érkezett Szegedre, s beköszöntőjét még aznap megtartotta.[48]

            Löw Lipót hivatalba lépése után újból behozta a régebben Szegeden már magyarul mondott, de beszüntetett, a királyért és hazáért és községért való imát. 1851-ben elhárította szentbeszédeinek cenzúrázását. Ennek következtében Szegeden internálták. 1863-ban az 1850 és 1858 között volt megyefőnök, Bonyhády (Perczel) István által diktált hitközségi szervezetet újjal cserélte fel.[49] Minden eszközzel törekedett előmozdítani a zsidók magyarosodását és művelődését s az istentisztelet formáit a nemesebb ízlés követelményeihez igyekezett alkalmazni.[50] 1851 januárjától elhagyta az esketéseknél addig szokásban volt pohártörést. 1856-ban Löw szorgalmazására “a karének behozása és a vezetésére képesített kántor alkalmazása elhatároztatott. 1857. május 11-én Weisz Oszvald személyében a hitközség jeles képzettségű kántort választott”.[51]

Löw Lipót szegedi rabbira Kármán Mór (a magyar pedagógia tudományának egyik megalapítója, aki a királytól magyar nemességet, tanártársaitól a Praeceptor Hungariae, a magyar nemzet nevelője nevet kapta)[52] úgy emlékezett, hogy “ő nem magyar zsidókká akart bennünket nevelni, hanem zsidó magyarokká.”[53] A szegedi gimnáziumban volt Löw Lipót a hittanára Angyal Dávid későbbi történettudósnak. Ő írta Löwről: “A szabadságharc ideiből ismeretes magyar érzelmű rabbi leckéi lekötötték figyelmünket”. Elbeszélte még azt is, mekkora öröme volt tanáruknak, mikor fiát kinevezték az ügyészséghez, ami ekkor történt meg először zsidó emberrel Magyarországon.[54] (Dr. Löw Tóbiás 1844-ben született, főügyész-helyettesi kinevezésére huszonhat éves korában került sor. Ő indította meg a Magyar Igazságügy című folyóiratot. Löw Tóbiás fiatalon, harminchat éves korában halt meg.[55])

            Löw Lipót szegedi működése során, különösen a hatvanas években a kiegyezésig, a megújult emancipációs törekvések propagátora volt. A Z. Frankel 1840-es jogtörténeti művére épülő, s annak szászországi sikerét megismétlő előadása a Magyar Tudományos Akadémián (A zsidó eskü múltja, Pest, 1868) jelentős szerepet játszott a zsidókat megszégyenítő középkori rekvizitum eltörlésében.

Az ortodoxiával szemben valódi reformokra törekedett, de mint később maga is beismerte, számításba vette korának korlátjait. Annak a héttagú bizottságnak a tagjaként, amely törvényelőkészítő tevékenységet végzett, kidolgozott egy, a neológia programjának tekinthető tervezetet. A vallástörvényből, azaz a halákhából nem engedett, de vallotta a vallási parancsolatok mindenfajta kényszerítéséről való lemondást.[56] A zsidó felekezet országos megszervezése érdekében terjedelmes szabályzatot dolgozott ki. Mint a rabbinikus reform híve, Löw igyekezett a reformmozgalmat a vallástörvényi hagyományokkal összeegyeztetni, annak keretei között tartani. Álláspontja és személyes ellentétek miatt nem vett részt a magyarországi zsidóság ketté (tulajdonképpen háromfelé) szakadását eredményező 1868/69. évi országos kongresszuson és az ez alkalomból kiadott röpiratában (Die Jüdischen Wirren in Ungarn, Pest, 1868) közeledett az ortodox felfogáshoz.

            Több városba meghívták zsinagógai ünnepségekre, templomszentelésekre (Hódmezővásárhely – 1857. május 15-én,[57] Pápa, Ókanizsa, Zimony, Székesfehérvár és Győr[58]). Nyomtatásban megjelent győri templomavató beszéde.[59] Veszprémbe, 1849-es nagy beszédének színhelyére 1865-ben hívták meg ismét. Az új zsinagóga felavatását Löw is, Hochmut Ábrahám veszprémi rabbi is magyar nyelvű beszéddel tartotta meg.[60] A pécsi zsinagógát 1869. július 22-én avatta fel.[61] A nagyváradi zsidótemplom felavatásán, 1861. augusztus 16-án, midőn Löw bejelentette, hogy a nagyváradi zsidó hitközség elszakadt az ortodoxiától, s imádságait magyarul akarja elmondani, a főispán és a megyei tisztikar jelenlétében talán először hangzott el zsidó templomban a Szózat, nemzeti imádságunk.[62]

A tudós

A magyarországi rabbik közül 1870-ben elsőként adta ki nyomtatásban zsinagógai beszédeinek gyűjteményét.[63] Egy zsidó irodalmi társulat alapításának és a héber Biblia zsidók számára történő magyar fordításának tervét elsőnek vetette föl. Rabbiképző intézet létesítéséért is síkra szállt.[64] Vele dolgoztatták ki az Intézet tervezetét, s felkínálták neki a leendő felsőfokú tanintézetben az igazgatóságot.[65] 1867. október 13-án meghívták a Berlini Hittudományi iskola igazgatójának.[66]

Mint szaktudós a talmudi régiségek tudományát művelte kiváló sikerrel. Ide tartozik két legnagyobb munkája: Graphische Requisiten und Erzeugnisse bei den Juden (1870) és Die Lebensalter in der jüdischen Litteratur (1875). Egyéb nevezetesebb művei: Zsidó erő (1868), Zsinagógai beszédek (1870), Der jüdische Kongress (1871). Kisebb munkáit fia, Löw Immánuel adta ki öt kötetben Gesammelte Schriften címen, 1889 és 1900 között.[67] Életrajzát tárgyalja Hochmut Abraham: Leopold Loew című német nyelvű nagy monográfiája.[68]

Szegedet tíz évre a zsidó tudomány egyik európai központjává tette folyóirata a “Ben Chananja” (1858-1867). A lap szigorúan tudományos folyóiratnak indult, szerkesztői és munkatársai kezdetben csak célozgatva és nagyon óvatosan írtak iskolai, zsinagógai és hitközségi ügyekről. Később azonban — egyéniségéhez híven — a hűvös tudományos távolságtartást feladva a napi aktualitásokban is állást foglalt, amely miatt hatósági figyelmeztetést, elmarasztalást kapott. A “szerkesztőhivatal” azonos volt Löw Drei Kronen (Korona, ma Hajnóczi) utcai lakásaival, a szerkesztőségi apómunkát gyermekei, Sámuel és később Tivadar végezte. Munkatársai és levelezői Londonból, Párizsból, New Yorkból, Bécsből, Drezdából küldték írásaikat Szegedre. A folyóiratot Burger Zsigmond nyomdájában nyomták.[69]

            Szaktudósként elsőként foglalkozott a magyar zsidóság történetével. A haza iránt érzett szeretetét bizonyítják azok az ünnepélyek, melyeket Klauzál Gábor, Eötvös József emlékére rendezett. Széchenyi István halálakor történelmi párhuzamot vont a legnagyobb magyar és Sámuel próféta között, s emlékbeszédét nyomtatásban is megjelentette.[70] Elsőként alkalmazta az orgonával kísért istentiszteletet és elsők között a magyar nyelvű hitszónoklatot. Nem ő az első, ki a zsinagógában magyarul prédikált, de ő a zsinagógai szószék megmagyarosítója.[71] Közéleti és tudományos tevékenysége révén Löw nagy tekintélyre tett szert kortársai körében. Szeged megbecsülte, tagja volt a városi közgyűlésnek.[72]

Löw Lipót 1875 október 13-án elhalálozott. A családhoz érkezett első részvétnyilvánítások között ott szerepelt Kossuth Lajosé is.[73] Október 17-i temetésén Szegedről 14 csoportban, vidékről 39 csoportban vettek részt tisztelői.[74] Egy újsághíradásból tudható, hogy a végtisztességen résztvevők lefoglalták az összes bérkocsit, s az előre fölajánlott magán kocsik sem bizonyultak elegendőnek.[1]

Elhunyta alkalmával a város az 1875. október 17-i közgyűlés jegyzőkönyvében örökítette meg érdemeit, mert működése az egész tudományos világ előtt figyelmet keltett “a haza, az alkotmány, a magyar nyelv és nemzetiség érdekében tett nagybecsű szolgálatai, ezen város jóléte és előmenetele, különösen műveltségi viszonyainak fejlesztése érdekéből tett fáradozásai” révén.[2] Kiss József: Löw Lipót emlékezete című költeménye 1876. október 13-án, halála egy éves évfordulóján hangzott el a szegedi Olvasó Egylet Löw ünnepén.[3] Az 1912-1941 közötti években a mai Bolyai János utca viselte Löw Lipót nevét Szegeden.[4]

            Löw Lipót nevéhez méltón oroszlánrészt vállalt abban, hogy a szegedi zsidó magyarok “Ha hazafiságban nem járhatnak előttünk, hát nem is maradnak el mögöttünk. Magyar prédikáció hangzik a zsinagógában Vörösmartytól vett alapige fölött, magyar nótában sírja el bánatát a szerelmes lányka, s nemzeti színekbe behúzva őrzi meg a család ... a megboldogult öreg rabbi arcképét.” Ilyennek látta Mikszáth Szegeden Löw Lipót arcképét és művét.[75]

            Síremlékét, az óhelt, melyet fia tervezett[5], 1876. október 19-én avatták fel, a család és a hitközség együttesen állította. Sírfelirata héber, német és magyar nyelvű. A héber szöveg Löw Immánueltől, a magyar sírvers Löw Sámueltől való:

            A vallás, haza és tudomány szentelt lobogóját

Békében s harcban sok diadalra vivé.

Nyugszik a bajnok most, községe, családja siratja.

Emlékét őrzik: hit, haza és tudomány.[76]

                                                                       Varga László