Megjelent a Köznevelés 2004. (60. évf.) 39. száma 7. oldalán.

Palackposta a nyulak szigetéről

A Jogvita… című tudósítás több hete jelent meg a Köznevelésben 30. számában. Érdeklődéssel vártam, hogy feltűnik-e a Pedagógusok írják rovatban hozzászólás, kiegészítés, netán cáfolat azzal az üggyel kapcsolatban, amely a szakmában 32 évet dolgozott iskolai könyvtárosnak felmondással történő eltávolításával végződött. A szakmainak feltüntetett munkahelyi vitában az igazgató kitiltotta az iskolából a munkavállaló által felkért szakértőt. Ez az eset egyáltalán nem egyedi a magyar közoktatásban. Fogadatlan prókátorként – hiszen a gyengébb fél mellé hiába is fogadnának fel bárkit! – úgy vélem, közre kell adnom, hogy mire jutottam e szemérmesen elhallgatott problematikával, az iskolai hatalmi viszonyokkal kapcsolatban.

                                                               

Az alábbi történet egyik szereplője a pedagógus, a másik az igazgató. Ha az előbbi veszít egy komolyabb munkahelyi (nemcsak munkaügyi!) vitában, az idegrendszeri megrendüléshez, önbecsülésének leromlásához, a társas mezőben való leértékelődéshez, biztos háttér nélkül egzisztenciális katasztrófához vezethet. Ha mindennek tudatában nem áll ellent a mindenhatónak, ha „meghúzza magát”, ha „beáll a sorba” – a folyamat lassabb lefolyású, kisebb károsodásokkal más munkahelyre, esetleg nyugdíjba menekülhet.

2001-ben egy újpesti szakközépiskola diákjai fellázadtak tanáruknak az iskolából történt önkényes eltávolítása miatt. Az osztály otthagyta azt az iskolát, amelyből korábban nevelők is szép számban távoztak. A lázadó osztály diákjai szimpatikusak, fegyelmezettek, ugyanakkor igazság- és szabadságszeretők voltak, olyanok, akikhez hasonlók egykor magunk is – lehettünk volna, ha az alattvalóvá nyomorító intézmények nem törnek meg bennünket.

A botrányt követő rádióműsorban – a Kossuth Napközben egyik adásában – az illetékes iskolaigazgató előadta, hogy az igazgató szuverén az iskolában, elszámolással még az önkormányzat “felé” sem tartozik. Ha a felmondás törvényes, jogszerű, és megfelelt a formális követelményeknek, akkor csak a jogával élt a munkáltató. A rádióbeszélgetés résztvevői némi demokratikus mellébeszéléstől eltekintve meg sem kísérelték cáfolni a mindenhatóságról szóló tételt. Az iskolaigazgató helyzete olyanféle – talán gazdálkodási szabadságát kivéve –, mint volt a pártállami időkben.

Az igazgatókat kiadós választási procedúra után bízzák meg iskolavezetéssel. „Kis túlzással egy köztársasági elnök megválasztása kisebb macerával jár, mint egy öt tanerős, kis falusi iskolaigazgató megbízása.” – írta Bartha Gyula a Köznevelés 2003. 23. számában. A cikk szerint legalább hét, semmire sem kötelező szavazás után kerül sor a nyolcadik, mindent eldöntő fordulóra, amelyben „… a kinevezési joggal bíró önkormányzatot nem köti semmi, kénye-kedve szerint dönthet.” A pro forma demokratikus aktusok tehát egyetlen döntéshez falaznak. Abban pedig oly sok tényező szerepet játszhat, hogy elemző legyen a talpán, aki megfejti, miféle szempontoknak felelt meg a kinevezett személy. Bartha Gyula igazgató írta: hiányzik egy külső, pártatlan és objektív szakértői vélemény, továbbá hiányzik a nevelőtestület előzetes egyetértési joga. Az utóbbi egyszer már létezett.

            Az iskolában az igazgató ellenőrzést gyakorol a köztanárok majdnem minden alapvető szükséglete felett. Az anyagiakat (szerencsére) korlátozottan, de a munkahelyi légkört szinte teljes mértékben meghatározza. Kizárólagos döntési joga a munkafeltételek elosztása (tantárgyfelosztás, munkaidő, órarend, szaktantermek, ügyeletek, értekezletek hossza, gyakorisága és tartalma, számtalan helyi szokástörvény működtetése). Ő alakítja ki a tanári társas mező értékrendjét, ő minősít, ő dicsér és marasztal el. Magyarán: a nevelők számára ő maga a hatalom. Törvényes korlátai természetesen e tekintetben is vannak, de az a tény, hogy egyes iskolákban feudális belviszonyok teremtődnek, azt mutatja, hogy ezek a korlátok igencsak eszmei jellegűek!

A hatalom mindig annak a vélt vagy valódi érdekeit szolgálja, aki azt gyakorolja. A közhatalomban az alkotmányos biztosítékok, valamint a mindenkori, (nélkülözhetetlen!) politikai ellenzék tartja „helyükön” a sokunkban megbújó napóleoni hajlamokat. A vállalkozói szférában a profit, a médiában, sajtóban a példányszám, a nézettség, a tetszési index, korlátoz, végső soron: a vevő rendel. Ilyen biztosítékok az iskolában az igazgatói kinevezést követően nincsenek. Az igazgató mindenhatósága egyetlen más közszereplőjééhez sem hasonlítható, mert nincs valóságos kontroll alatt.

A Jogvitában hivatkozott esethez hasonlókat bőven lehetne citálni. Sokkal fontosabb azonban, hogy az előforduló visszásságokat nem a személyi, hanem a rendszerbeli tényezők termelik ki. Számtalan kiváló igazgató működik, ám a kontroll nélküliségben könnyen elveszítheti korábbi emberi kvalitásait. Ki ne ismerné például a hatalom közeliség mágneses vonzásában kialakuló vezetői holdudvar érdekeltségeit? Akik „megvédik” az igazgatót, ha kell, ha nem, akik sosem kötözködnek vele, akiknek mindig van jóleső mondanivalója kenyéradó gazdájuk számára. De vajon a kényszerűen erre korlátozódó pedagógusi érvényesülési stratégia kinek használ?

Az egyes tanár, ha egy helyzet megkívánná, sem tanítványai, sem önmaga érdekében nem talál támaszt, védelmet közvetlen főnökével szemben az oktatási rendszeren belül. Mindennapi iskolai tanári léte, módszertani szabadsága is az első számú pedagógiai vezető hozzáállásának függvénye. A köztanár jogtalan felmondás, vagy más őt ért sérelem esetén fordulhat ugyan bírósághoz, ám legtöbb esetben nem teszi. Vajon miért? Azok a kollégák, akiknek jó eséllyel bíróság elé vihető sérelméről tudok, egytől egyig lemondtak jogaik érvényesítésének lehetőségéről.

Ady gyönyörű lírai remeke a költőre valló interpretációját adja az életét a Nyulak-szigetén leélt királylány történetének. Vallott nekem a Nyulak-szigete, kezdi a költő, s magam is így vagyok Varga Stella Jogvita a Szent Margit Gimnáziumban című tudósításával. Az én olvasatomban a cikkbéli szikár tények az igazgató, mint munkáltató ellenőrizetlen jogosítványai felé mutatnak. A megírt esetnek és a számtalan hasonlónak nyílván lehetnek más értelmezései. Más az igazgatóé, más a kebelbelieké, megint más a nyugdíjazás előtti szabadságát töltő kollégáé. Más értelmezés azoké is, akiké már a folyosókon sem hallik: akiket, bár tudós tanárok voltak, elküldtek az iskolákból. Ezúttal a fenntartó nem kívánt nyilatkozni. Miért is tenné? Nincs oka nyilatkozni az igazgatónak sem. Hozzászólás a nyulak szigetéről sem érkezett.

                                                                                                                                  Varga László