Megjelent az Egyetemi Lapok 1987. (XXIX. évf. 5.) március 30-i száma 6. oldalán.
80
évvel ezelőtt, február 8-án
látott napvilágot elsőként a Vas
vármegyei Bögötén
szerkesztett, Szombathelyen nyomtatott és kiadott
újság, a Társadalmi
Forradalom. Alcíme
szerint A
forradalmi szocializmus lapja
kívánt lenni, önhelyét
tehát a
munkásmozgalmi sajtó baloldalán
határozta meg. Az irányzat
elnevezését, amely
emlékeztet az oroszországi eszer
pártéra, használta az MSZDP belső
ellenzéke is,
korábban pedig, 1883–1884-ben a Szalai
András cipészmunkás vezette baloldali
radikális mozgalom tagjai vallották magukat
forradalmi szocialistáknak.
Batthyány Ervin gróf, aki a Társadalmi Forradalmat alapította, arisztokrata születése ellenére, szociáldemokrata nevelője hatására kezdett foglalkozni a szociális gondolattal. Nyelvtudása lehetővé tette, hogy tájékozódjon a korabeli szocialista mozgalom irodalmában, megismerkedjen a társadalmi problémák megoldására kidolgozott különféle elméletekkel. Az 1877-es születésű mágnás már 1901-ben gondnokság alá került, mert – talán Tolsztoj hatására – bögötei birtokán reformiskolát (értsd: korszerű iskolát) kívánt létesíteni a falusi gyerekek számára. Foglalkozott több ezer holdas birtoka felosztásának gondolatával is. Szorult helyzetéből 1903-ban Szabó Ervin segítségével vágta ki magát: fordítások, társadalomtudományi tárgyú dolgozatok megírása után visszanyerte cselekvési szabadságát, a birtokai jövedelmével való rendelkezés jogát.
Tervei közül országos vihart kavarva 1905-ben megvalósult a bögötei iskola, 1906-ban megjelent a Testvériség című szociáldemokrata lap Szombathelyen, s támogatásával jelent meg a földmunkások Világszabadság című újságja is. Ezekben a vállalkozásokban a szociáldemokrata pártvezetőség ellenzékével működött együtt, akik nem akarták a pártszakadásig, illetve kizáratásukig fokozni szembenállásukat, s az anarchista gróf nézeteivel sem voltak teljes mértékben szolidárisak. Az együttműködés épp ezért egyre gyengült, útjaik fokozatosan elváltak. A Társadalmi Forradalom megjelenése egyszerre volt – Szalai András és a századvégi Schmitt Jenő Henrik-féle ideális anarchisták után – a magyarországi anarchista mozgalom harmadik zászlóbontása és a szociáldemokrata munkásmozgalomtó történő elhatárolódás, elszigetelődés, majd szembenállás.
Az anarchizmus eszméi sokrétűek és szerteágazók, de abban megegyeznek, hogy a kizsákmányoltak és alávetettek felszabadítását nem csupán a termelőeszközök köztulajdonba vételét megvalósító forradalom győzelmétől várják, hanem szükségesnek tartják mindenfajta uralmi szervezet megszüntetését is. Így ellenzik a politizáló munkáspártok működését, a proletárdiktatúrát, elleneznek mindenféle demokráciát. A valódi vagy fiktív többség uralma a kisebbség felett az ő szemükben épp oly kárhoztatandó, mint a legvadabb királyi-cári-diktátori önkényuralom, sőt: ezeknél veszélyesebb, mert a demokrácia a munkástömegeket megtévesztve a szabadság látszatát keltheti.
Az
anarchizmus eszméinek ismertetésére
és rendszerezésére
Mit jelent például az említett közvetlen cselekvés, a hamisan hirdetett „action directe”?
Mint a Társadalmi Forradalom címlapján olvasható, a szerkesztők is az Internacionálé szervezeti szabályzatának azt a Marx által már elítélt francia változatát vették át, amely a politikai mozgalmat eszközként nem említi a munkásság gazdasági felszabadításáért folytatott harc célja mellett. Ezt a hibás változatot tették magukévá a múlt század anarchistái, majd a századforduló anarchoszindikalistái is.
Az említett irányzatok nem fogadták el a tömeg és az élcsapat, a vezetők és a vezetettek, a cél és az eszközök kettősségét a munkásmozgalomban. A politikai küzdelem, a hatalomért küzdő párttal együtt feltételezte a pártapparátust, pártvezetőket, a győzelem után a párturalmat. Ezt az autoriternek nevezett szocializmust, az MSZDP választójogi harcát a Társadalmi Forradalom is elutasította, „hogy ezzel szemben a közvetlen gazdasági és társadalmi cselekvés, a sztrájkok és bojkottok, az általános sztrájk és az antimilitarista propaganda szükségét hirdesse.” Egyszóval „a Társadalmi Forradalom képessé akarta tenni a munkásokat arra, hogy saját akaratukból, a saját erejükkel megdöntsék ezt a mai, társadalomnak nevezett uralmi rendszert, és saját magukból megalkossák az új, szabad és boldog társadalmat…”
A közvetlen cselekvés lényegét nem a felsorolt harci módszerek jelentik, hanem azok megvalósításának módja. Mint a lapban megjelent cikksorozatában Yvetot írta. „A közvetlen cselekvést … az érdekeltek maguk alkalmazzák, hogy eredményeket küzdjenek ki. Az eredmények csak akkor hatásosak, mindig tartósabban, ha nem közvetítők, képviselők, hivatalnokok stb., hanem a munkások maguk vívják ki.”
Kik voltak a Társadalmi Forradalom szerkesztői, cikkírói, munkatársai?
Batthyány Ervinen kívül a legismertebb közülük Szabó Ervin, aki ugyan inkább a háttérből támogatta, de 1909-ben először e lapnak adta közlésre nagy jelentőségű tanulmányát Bakunin, Marx és az Internacionálé címmel. Dolgozott a lapba Szabó Ervin körének több tagja, így Mérő Gyula, dr. Isskruljev Krsta, Hanesz Sándor, Bellés Ignác, a nagyváradi Végh Dezső, sőt az Élet és Irodalom 1986. évi őszi számaiban sokat emlegetett Szittya Emil. Eleinte Batthyány Ervin bögötei tiszttartója, a Fővárosi Állatkert későbbi igazgatója, Nádler Herbert is dolgozott a Társadalmi Forradalomba.
Neves külföldi szerzőktől közöltek írásokat: Pjotr Kropotkin, Jean Grave, Georges Yvetot, Emile Pouget, Enrico Malatesta, a korabeli anarchista és anarchoszindikalista ideológusok legnagyobbjai.
A cikkírók egy része a lap olvasói közül került ki: nevükkel előbb a szerkesztői üzenetekben, majd a szerzők között találkozunk. Pincérek, könyvkötők, kőművesek agrárproletárok olvassák a lapot, a cikkeket pedig kis kávémérésekben, különféle asztaltársaságok neve alatt (Hervé, Sokrates, Giordano Bruno) beszélik meg. Tőlük származik az újság híranyagának egy része, amelyet, akár bel-, akár külföldi eseményről van szó, az említett anarchista és anarchoszindikalista nézetek alátámasztásaként közölnek.
Miután Batthyány 1908. július 1-jétől megszüntette a támogatását, a lap igen nehéz helyzetbe került. A Budapesti Anarchista Csoport és a később szerveződött Szindikalista Propaganda Csoport nagy erőfeszítésekkel próbálta szélesíteni az előfizetők és a támogatók körét. Így, amikor a Földmívelő című újság megszűnt, egykori olvasói számára ajánlkozik a Társadalmi Forradalom, de a munkásság köréből is igyekszik tábort szervezni, különösen akkor, ha a pártvezetőség és az egyes szakmák, kerületek, vagy az ifjúmunkások közti ellentétről értesülnek.
Mindennek ellenére a Batthyány örökébe lépett Krausz Károly 1911. november 9-én mégis kénytelen olvasóival tudatni, „hogy ezzel a számmal a Társadalmi Forradalom, mint anarkista lap megszűnt. Az oka nagyon egyszerű: az, hogy nincsenek anarkisták Magyarországon.” Az asztaltársaságok ugyan tovább működtek, a lap vezéreszméi és szindikalista támogatói 1917–18 háborúellenes mozgalmaiban majd feltűnnek újra. Maga a Társadalmi Forradalom a Tanácsköztársaság idején éled fel Krausz Károly szerkesztésében 7 szám erejéig.
A magyarországi anarchisták lapja 5 évfolyamával, 94 megjelent számával, melyek terjedelme 12-8-4 oldal volt, nem tartozik a sajtókuriózumok, az egy-két számot megért lapalapítási kísérletek közé. Az irányzat, amelyet képviselt, illetve inkább: propagált, a szocialista mozgalom jelentős áramlata volt, s a világ más tájain ma sem utalható a múzeumi furcsaságok körébe. A közvetlen cselekvés gondolata és a munkás-önigazgatás elve, az antimilitarizmus és a békemozgalom, az uralomellenesség és bürokratikus-adminisztratív hatalomgyakorlás elleni erőfeszítések nem állnak távol egymástól.
A lapban olvasható elméletek eredeti formájukban aligha tekinthetők aktuálisnak, azonban nemcsak a múlt, hanem a jelen társadalmi problémáinak megértéséhez segíthetnek, a megszokottól eltérő, mégis osztályharcos szemléletű újság épp úgy szélesítheti a mai érdeklődő látókörét, mint a korabeli munkásokét szélesítette az ortodox szociáldemokrácia fogalomkörén túlmutató célok és eszközök megvillantásával.
Varga László